T-16. Híradás a gyerekekről
Kedves Szülők és Gyerekek!
Közreadom egy háromgyermekes család levelét, amit az apuka írt az egész család nevében:
Nálunk a gyerekek ugyanúgy viselkednek az internetes gyermek-percek hallgatása alatt, mint ahogyan a gyülekezetben is tették. Hallgatnak. Ha kérdezem őket, csak nagyon nehezen mondanak el valamit. A mi gyermekeink elég szótlanok, az iskolában is gyakran felróják nekik, hogy nem jelentkeznek eleget. Néha szeretnénk bepillantani, hogyan növekszik bennük az ige, azonban úgy, hogy kárt ne tegyünk a növekedésben.
Amikor az anyukát kislány korában megkérdezték néhányan: „megtértél-e már?”, ez nagyon zavarta. Viszont volt egy mélyen érző testvérnő (Furka Rózsika néni), aki soha nem erőltette a kérdéseket, csak egyszer a kezébe nyomott egy igés kártyát ezzel a szöveggel: „A növekedést nem lehet erőltetni”. Ez a tapintatos és együtt érző megjegyzés segítette őt, hogy jobban bízzon Istenben, aki ezt mondta: „Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. (Róma 9,16)
11 éves lány: „Mivel arról volt szó a gyülekezetben, hogy ne rajzoljunk, a koronavírus járvány után megpróbálok a gyülekezeti óra alatt nem rajzolni és figyelni. Nem viszek majd magammal rajzeszközt”. A kisterem szekrényében lévő rajzeszközöket sem akarja használni.
14 éves lány: Eddig életében csak egyetlen egyszer aludt el a gyülekezetben, amikor nagyon fáradt volt egy verseny után. (Ezt nagyon szégyelli. Kéri, hogy aki olvassa, vagy hallja, ne csúfolja ki emiatt!). A tanulóknak szánt húsvéti sorozatból sok érdekes dolgot tudott meg. Pl., a népszokások eredetét, hátterét. Korábban nem tudta az ünnepnapok elnevezését sem.
13 éves fiú: „Meg kell térni, hogy a mennyek országába kerüljünk”. Ő többet nem mondott.
A nagypénteki igemagyarázat után arra a kérdésünkre, hogy mit gondolnak, jó lett volna-e, ha az Úr Jézus leszáll a keresztről, egyöntetűen azt válaszolták, hogy nem, mert úgy nem terjedt volna ki a megváltás az egész világra.
Ők is szeretnének megtérni. Még nem megy, nem tudják, hogyan kell.
Néhány bűnüket elismerik és ebben változni is szeretnének, pl.:
- 14 éves lány: a lobbanékonyságból.
- 13 éves fiú: a mértéktelenségből (pl., sajtevés: A lánytestvére kimérte és lereszelte a sajtot sütéshez, de mire visszament, hogy elkezdje, a sajt eltűnt a hűtőszekrényből.)
- 11 éves lány: a sértődékenységből.
Egy másik igehirdetés kapcsán kérdezték meg, honnan lehet majd felismerni, ki az Antikrisztus?
Örülnek az igehirdetéseknek, szívesen hallgatjuk valamennyien. Nincsen külön kérésünk, így bármilyen téma szóba kerülhet.
Továbbra is várom a leveleiteket. Nemcsak azokét, akik még nem írtak, hanem azokét is, akik már írtak, de van újabb közölni valójuk.
Szeretettel:
Debrecen, 2020. május 03-án, vasárnap
Apostol Imre bácsi